Rillington Street 10

Hidegvér

Richard Fleischer: Rillington Street 10 (10 Rillington Street; 1972)

Sorozatgyilkosokról, megtörtént események alapján filmet forgatni csábító, hiszen a rendezőnek nem kell bajlódnia a történet megírásával, továbbá az események ábrázolásához fölhasználhat jónéhány formanyelvi toposzt. A tanúk, a sértett illetőleg a gyanúsítottak kihallgatásánál gyakran alkalmazzák például a flashback technikát, amikor az egyes személyek beszámolója során egy hosszú monológ helyett a készítők illusztrálják az elmondottakat. Emellett a hírközlés egyik formájaként meglehetősen sűrűn találkozhatunk újságcikkcímekkel, amik tömören összefoglalják a lényeget. Ám a pszichothriller feladata - ahogy az a to thrill szó jelentéséből következik - megborzongatni az embereket, akikre nincsen hatással a már ismert elemek előre borítékolható sorozata. Tehát elengedhetetlenek a váratlan és meglepő fordulatok, vagyis nem lehet pusztán arra építeni, hogy az elkövető hányszor és mikor lép akcióba, mert az ebből származó meglepetéskomponens csak percekig tudja fenntartani az érdeklődést. Mindazonáltal az esetleges tájékozódást és a tét növelését segítő fiktív epizódoknak is maradéktalanul illeszkedniük kell a cselekménybe.

Most egy olyan mozielőadást fogok bemutatni, ami a fent vázolt ellentmondást kiküszöbölte. A Rillington Street 10 érdekessége, hogy már az első percekben felfedi a tettes kilétét, éppen ezért tulajdonképpen egyetlen gyilkosságra helyezi a hangsúlyt. Méghozzá arra, amelyikben John Christie lakásába egy szegény, fiatal pár költözik be albérlőként egy alig egy éves kislánnyal, és miután a nő teherbe esik, kiderül, hogy anyagi okok miatt képtelenek felnevelni még egy gyermeket, így kénytelenek drasztikus lépésre elszánni magukat. A néző érzelmeinek szabályozására, vagyis az ún. kitettségi játékra az ad lehetőséget, hogy a gyilkost bármikor feljelenthetik, hiszen nem ő az egyetlen akinek tudomása van a történtekről, illetőleg az idő előrehaladtával kialakuló másik szál is számos izgalmat tartogat. Következésképp az alkotók nem a spanyolviaszt találták fel, csak úgy építették fel a szüzsét, hogy az minden kétely megválaszolására szüntelenül, potenciálisan esélyt kínáljon. Továbbá az érzelemmel és feszültséggel telített dialógusok is árulkodók lehetnek, ezenkívül bármelyik pillanatban sorsfordító cselekvésre sarkallhatnak. A két főszereplő - részben a hangszerelésnek, részben a színészi játéknak köszönhetően - remekül kiegészíti egymást. Az egyikük, hideg, kimért és tudatos, míg a másik impulzív, nem igazán találja a helyét a világban és tehetetlen. Ez elsősorban a mellékkonfliktusokból derül ki. Ez a személyiségszerkezetben megjelenő különbség azért is fontos, mert emiatt alakul ki a tényleges hierarchia a két egyén között, amely aztán megfékezhetetlenül tragikus irányba fordítja az eseményeket.

Az előzőek ismeretében nem véletlen, hogy a Filmtett című magazin idevonatkozó listájának[1] első helyét foglalja el ez a mozgókép, hiszen maximálisan eleget tesz azoknak az elváráoksnak, amit egy sorozatgyilkosról szóló thrillerrel szemben támaszthatunk.

[1] https://www.filmtett.ro/toplista/47/a-legmereszebb-valos-sorozatgyilkosokon-alapulo-filmek