Oroszlánkirály 3

Úgy gondoltam érdemes lenne némi változatosságot csempészni ennek a blognak az életébe, de addig is amíg gondolkodom, keresgélek, úgy határoztam, hogy megosztom egy korábbi, kicsit átalakított kritikámat, ami az Oroszlánkirály 3. nem túl sikeres darabjáról szól. Ez annak apropóján jutott eszembe, hogy pár nappal ezelőtt azt olvastam, hogy a klasszikus történetből készítenek egy élőszereplős változatot is. (https://index.hu/kultur/cinematrix/2016/09/29/jon_az_elofilmes_oroszlankiraly_is/) Ettől a kísérlettől ugyan túl sokat nem várok, de ezt a 2D-s animációs technikával készült borzalmat nehéz lesz alul múlni, de majd kiderül mire jutnak az alkotók.

Haku "Ne már!"tata 

Oroszlánkirály 3. - Hakuna matata (The Lion King 3 - 1 ½ 2004)

Igen nagy fába erőszakolták a fejszéjüket az Oroszlánkirály alkotói, amikor úgy döntöttek trilógiává bővítik a sorozatot, ugyanis az már a második részt követően kikristályosodott, hogy a megszokott tematika nem nyomható le még egyszer a széles közönség torkán. A minden bizonnyal záró epizód "újdonsága", hogy Simba útját a trónig Timon és Pumba, a rókamanguszta és a varacskos disznó szemszögéből mutatja be. Az eredeti történet azt próbálta meg elmagyarázni a fiatal nézők számára, hogy az uralkodók élete sem fenékig tejfel, nekik is vannak nehézségeik, és a magas beosztás nagy felelősséggel jár. Zordon a hatalom birtoklására áhítozó gonosz nagybácsi példáján keresztül arra is rávilágítottak a készítők, hogyha valaki visszaél a jogtalanul szerzett befolyásával, az előbb-utóbb elnyeri méltó büntetését. Mindezt egy egyszerre drámai és helyenként humoros, happy enddel végződő sztori formájában tálalták elénk. Ezek után adott a kérdés mi újat lehet mondani más nézőpontból?

Az ilyen esetekben felmerülő legnagyobb problémát a rendező is felismerte. Konkrétan arról beszélek, hogy nincs új konfliktus és anélkül a film nem ér semmit, tehát gyártani kell egyet. Ezt úgy próbálja meg elérni a forgatókönyvíró, hogy bemutatja a szurikáta gyerekkorát. Ezzel még önmagában nem is feltétlenül lenne baj, de az előző részekben mentorként feltűnő bohókás szeretetreméltó figurát, itt az eddig megszokottól eltérően lúzerként ábrázolják, ami valljuk be egy segítőtől elég szokatlan és illúzióromboló (akkor is ha az első részből kiderül, hogy Pumbával egyetemben Timon sem tökéletes erre a szerepre).

Az előző bekezdés elején említett helyzet következményei az unalmas és erőltetett szituációk. Gondolok itt például arra a képsorra, amikor a "zajos szomszédok" arról énekelnek, hogy Simba egyszer nagyon nagy király lesz, vagy arra, amikor a kölyök állandóan valamilyen minden gyerek számára ismerős probléma miatt felkelti "nevelőit". De mindezek mellett szerintem az összetartozást jelképező rókamanguszták dala a legsemmitmondóbb, ami arról szól, hogy ásnak egy alagutat. Itt egyetlen nélkülözhetetlen információ sem hangzik el, ráadásul mindent látunk, amit közölnek, emellett különösebb hangulatteremtő hatása sincs, ennek a résznek. A rajzfilm betétdal általában valamelyik kulcsponton hangzik el és olyan kulcsinformációt közöl, ami egzakt módon befolyásolja a cselekmény alakulását. Itt az előreutalást, úgy érik el, hogy egyszerűen az alkotás elejére beraknak egy olyan nótát, ami a tetőponton is elhangzik. A film legsúlyosabb gyermekbetegsége az antagonista korábban említett vágyait megéneklő "Készülj hát"- jelenet újragondolása, amikor is a két jó barát nézőpontjából a hiénák Zordon előtti menetelését nézzük végig, (viszonylag közelről, mert a ragadozók árnyékát is látjuk) de csak a zenei alapot halljuk, pedig az első részben éltették is az oroszlánt hűséges szolgái. A stáb mentségére szóljon, hogy a produkció legjobb poénja itt hangzik el.

Mi sem bizonyítja a fenti állítások igazát, mint hogy már mindenki elfelejtette traumát rajtam kívül és inkább a trilógia nyitó darabját nézi meg még egyszer ehelyett.

Kovács Márton
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el