Mindenki

Egy másik vélemény

Mindenki

Úgy gondoltam nem mehetek el szó nélkül a lábjegyzetben megjelölt filmkritika mellett[1], amely Deák Kristóf friss Oscar-díjas Mindenki című filmjét bírálja. Azért döntöttem úgy, hogy írok egy reflexiót a cikkel kapcsolatban, mert az kitűnő bizonyítékul szolgál arra, hogy egy kritika minőségét, nem az adott műről alkotott ízlésítélet határozza meg, hanem az, hogy a szerző milyen érveket hoz föl egyik vagy másik állítása mellett. Továbbá azt is gyorsan le kell szögeznem, hogy egy az Amerikai Filmakadémia által kitüntetett bármilyen alkotás nem kell, hogy mindenkinek tessen.

Jelen estben azonban egy hibás felfogással állunk szemben. Ez abból adódik, hogy olyan hiányosságokat tár fel az újságíró, amelyek nem léteznek, vagy nem kérhetők számon egy rövid filmen. Az első olyan gondolat amelyik, finoman szólva is megér egy misét az az, hogy ugyan van egy "alapötlet", aminek a folytatásaként kialakul egy bonyodalom, de az ezekből következő dilemmákat a "forgatókönyv rest kifejteni". Felteszem, hogy a zsurnalisztának feltűnt, hogy  ebben a bizonyos bekezdésben szereplő első két kérdését egyértelműen megválaszolja a rendező, hiszen a tanárnő tátikázásra kéri a kevésbé jól éneklőket és ez ellen a kórustagok fellázadnak. Az már kevésbé nyilvánvaló, hogy minden bizonnyal ártalmas volna , hogyha a mozgókép alatt felmerülő nézőpontok közül a stáb választotta volna ki az erkölcsileg helyeset. Annál is inkább, mert mindenkinek megvan a maga igaza, tehát döntse el a néző, hogy személy szerint kinek a pártjára áll. Külön öröm számomra egyébként, hogy a végén sem kapunk ez ügyben útmutatást, hiszen az utolsó jelenet a lázadás, tehát később erről a szereplőknek nincs alkalmuk beszélni. Emellett, mivel a cselekmény összeáll kerek egésszé, megvan a lehetőség arra, hogy az összes, a történettel kapcsolatos társadalmi probléma fölmerüljön az emberben. Ezek miatt a szüzsének itt nagyon fontos szerepe van, és arról nem nagyon szabad elterelni a fókuszt különböző epizódokkal.

Ezenkívül a kritikusnak gondot jelentenek a sematikus karakterekkel, hiszen a gyerekek gyerekesek, a csoki csokis[2], a hangvillát a füléhez tartó tanárnő, olyan hangvillát a füléhez tartó tanárnős.[3] Ebből a szakaszból az világlik ki, hogy az újságíró egy nagyon fontos szabályt nem vesz figyelembe, mégpedig azt, hogy a forgatókönyvírónak ugyan elölről hátulra kell ismerni az egyének tulajdonságait, de ebből a vásznon csak a cselekmény szempontjából releváns elemeket kell megjeleníteni. Lizáról megtudjuk azt, hogy népszerű, határozott és társaságkedvelő, míg Zsófi visszahúzódó, maximalista. Ez utóbbi elmondható Erika néniről is, tehát a konfliktusnak a három főhőssel megágyazott a rendező, és teljesítette a tőle elvárhatót. A többi hiányzó részletet már ki lehet egészíteni[4], és ez egészen nyugodtan a közönségre bízható. Emellett szeretném azt is kiemelni, hogy mivel kisjátékfilmről van szó, ezért az alapszituációt a lehető legrövidebb idő alatt kell fölvázolni, ehhez viszont szükséges bizonyos a néző által ismert, magyarázatra nem szoruló konvenciókat alkalmazni, például a hétköznapi iskolás gyerekek bemutatása esetén. Mindezek mellett a kritikus nem tudja, hogy a tanárnő tulajdonképpen "szakmailag inkompetens", "gonosz," "paraszt," vagy "teljesítményorientált" Szerintem egyértelmű, hogy az utóbbi, hiszen ha akár egy hangyányit is rosszakaratú lenne, akkor nem osztana csokit, a tátogókat be sem állítaná a sorba, továbbá nem is szeretnék őt a diákok,. Amit a záró képsorban mond, azt csak hirtelen felindulásból mondja. Végül pedig, hogyha nem értene ahhoz, amit csinál, akkor nem választaná ki a legjobb hangúakat. Hozzáteszem aki nem énekel, annak is viszonylag jók a képességei csak vannak náluk jobbak. Ráadásul a próbán Erika néni azt emeli ki csillogó szemmel, hogy Svédországba utazhat a hangverseny győztese. 

Végül a szerkesztő az individuumok hiányára hívja fel a figyelmet. Ennek a létezésére is van azonban bizonyíték, ugyanis akkor, amikor Zsófi és Liza kitalálják, hogy hogyan leckéztetik meg a pedagógust, mindenki egyenként dönt arról, hogy melléjük áll, annak ellenére, hogy a fiatalok már ebben a korban is tisztában vannak azzal, hogy sokkal súlyosabb következménnyel jár, ha a tanárnővel romlik meg a viszonyuk. Ezért a két barátnőnek, olyan tulajdonságokkal kell rendelkeznie, amelyekkel képesek hatást gyakorolni a csoportra Ez még akkor is egészen biztos, ha a helyzetet nem tárják elénk. A többi szereplő egyediségét pedig nem feltétlenül muszáj kiemelni.

Remélem ennek a néhány sornak a segítségével sikerült érzékeltetnem azt, hogy miért vannak aggályaim azzal kapcsolatban, hogyha valaki egy a Deák Kristóféhoz hasonló alkotásra a Bergman-filmekkel szemben támasztott elvárásait vetíti rá.

Hivatkozások

Egri, L. (2008). A drámaírás művészete. Vox Nova Produkció.

Kovács , Á. (dátum nélk.). A film formanyelve.

[1] https://444.hu/2017/02/28/tegyuk-a-szivunkre-a-kezunket-hiaba-kapott-oscart-nem-igazan-jo-film-a-mindenki

[2] csak tudnám, milyenek legyenek

[3] mert ha nincs nála hangvilla, akkor is meg lehet ismerni kilométerekről

[4] Erre épít az intellektuális vágás: nem a közvetlen érzékekhez szóló ingereken és motívumokon alapszik, hanem intellektuális hatásokra épít - "két montázsrészlet egymáshoz tétele nem annyira az összegükre hasonlít, mint inkább a szorzatukra" (Eisenstein) Pl.: ha egy símaszkos férfi bemegy a bankba egy üres zsákkal, és a következő képen ugyanaz a férfi az ajtó előtt áll egy púpos zsákkal tudjuk hogy kirabolta a bankot.