A belső tenger

A reflexióban spoiler található, úgyhogy érdemes először megnézni a filmet.

Ramón Sampedro szenvedéstörténete

Reflektálás a Matracsír című kritikára

A belső tenger (Mar adentro; 2004)

Alkalmanként előfordul, hogy egyes szerzők reflektálnak bizonyos kulturális lapokban megjelent cikkekre. Most én is egy olyan szösszenet megírására vállalkozom, amelyben úgy ismertetem A belső tenger című filmről alkotott véleményemet, hogy közben kitérek egy a Filmvilágban fellelhető publikáció állításaira.[1] Azonban mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem célom minősíteni az általam felhasznált másodlagos irodalmat és/vagy annak szerzőjét, még akkor sem, ha nem százszázalékig értek vele egyet. Pusztán a könnyebb szemléltetés kedvéért kerestem elő Alejandro Amenábar életrajzi drámájának Matracsír című bírálatát.

Az Oscar-díjjal kitüntetett mű egy Ramón Sampedro nevű galíciai tengerész harcát meséli el, amely során a - baleset következtében - nyaktól lefelé lebénult férfi az aktív eutanázia legalizálását szeretné elérni, vagyis máltósággal szeretne meghalni. A fent említett kritikában a szerző ezt a "fals szemléletet" kéri számon a rendezőn, mondván ő - mármint az újságíró - csak olyan mozgássérülteket ismer, akik "foggal-körömmel ragaszkodnak az életükhöz" és a "méltóságért folytatott küzdelemben sem maradtak alul". Véleményem szerint mindezek ellenére sem hagyható figyelmen kívül, hogy a cselekmény egy megtörtént eseményen alapul, és főhőse hús-vér ember volt, akinek Amenábar emléket kíván állítani. Ez természetesen nem egyenértékű azzal, hogy a rendezőnek jelenetről - jelenetre reprodukálnia kell a valóságnak megfelelően az események sorrendjét, és egyetlen epizódot, vagy épp új karaktert sem illeszthet be a forgatókönyvbe. Azonban jelen esetben a Javier Bardem által alakított egyénnek, egy az egyben Ramon Sampedro attitűdjét kell képviselnie, ugyanis ha ez nem így történne, akkor már nyilvánvalóan nem a valóságos személy életét dolgozná fel a film. Ebben az esetben, habár a nézőpont pozitív irányba változna, általánosíthatóbb lenne, de az elsőszámú intenció is köddé válna.

A kritikus másik, ugyancsak nézőpontra vonatkozó aggálya már engem is sokkal jobban zavart. Ebben azt kifogásolja, hogy az eutanáziát túlságosan is jó színben tüntetik fel. Azt az előző bekezdésben kifejtettek miatt elfogadom, hogy a tengerész kilátástalannak látja jelen helyzetben az életét, és csak feltételesen tudja meglátni, annak szépségeit, de az számomra érthetetlen, hogy ugyan gyakorlatilag mindenki ellenzi az ismerősök közül a főhős öngyilkosságát, de egyetlen, elég suta érvként az hangzik el Rosa szájából, hogy az nem halhat meg, akinek ilyen szépek a szemei. A szüzsé felépítése úgy hihetőbbé válna, ha észérvekkel megpróbálnák meggyőzni a sérültet a túlvilágra költözés értelmetlenségéről, majd ez a kísérletezésük kudarcot vallana és végül így következne be a dráma, szinte megdönthetetlen magyarázatot adva, Ramón végső elhatározásának okáról. Ehelyett senki nem tudatosítja a férfiban, hogy ő hasznos ember, verseket ír, könyvet ad ki, sőt még kerekesszéket is tervez magának. Erre csak nagyon finom, szinte észrevehetetlen utalásokat találunk. Tehát minden különösebb erőfeszítést mellőzve hagyják, had folyjanak az események a maguk medrében, mintha abban, hogy halálunk időpontját magunk választjuk meg, tényleg nem lenne semmi visszataszító. Tehát a protagonistát egyedül gyakorlatilag a törvény hátráltatja céljai elérésében.

A kiváló színészi játék mellett kiemelendők, a szabadság értékére figyelmeztető toposzok, amelyek sematikusságuk ellenére létjogosultságot nyernek, hiszen még inkább kihangsúlyozzák a bezártság érzetét. Továbbá átélhetővé teszik a kulcsfigura helyzetét, hiszen nagyon sokaknak nincsen lehetősége, utazgatni, tengerparton pihenni, ahogyan Ramónnak sem volt lehetősége önállóan fölkelni az ágyából. De mindez úgy vélem kevés ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan kijelenthessük, hogy ezt a filmet jelenlegi formájában megérte elkészíteni, hiszen mint korábban érintettem pont a legfontosabb kérdésre, a miértre nem kapunk kielégítő választ és így az alkotás nem más, mint egy szenvedéstörténet, néhány szép gondolattal, illetve vágással tarkítva.

[1]

Kolozsi, L. (2005. március). Matracsír. Filmvilág, 56-57. Forrás: https://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=4850

Bővebb információ a filmről: https://port.hu/adatlap/film/tv/a-belso-tenger-mar-adentro/movie-67295