Pillangó (2012)
Irzykowski rémálma
Vitézy László: Pillangó (2012)
A némafilm korszakához és annak teóriáihoz egyesek hajlamosak egy kicsit lekezelően viszonyulni, mondván a 3D-s és CGI[1] filmtrükkök világában ezt már meghaladtuk. Ez alkalommal azt szeretném bebizonyítani, hogy ez az állítás nem teljesen igaz, habár egyértelműen van valóságalapja. Többek között azért mert, az alábbi cikkben részletesen tárgyalt Karol Irzykowski kötetnek is fellelhetők a hiányosságai. A legfeltűnőbb például az, hogy a szerző bizonyos dilemmákat vizsgálva mindig visszatér a kiindulóponthoz. Ez a probléma részben anyagi okokra vezethető vissza, hiszen a lengyel esztéta csak a szülőhazájában bemutatott alkotásokat tekintette meg, és később csak ezeket összehasonlítva vonhatott le következtetéseket empirikus úton. A mozgóképpel szemben azonban a mai napig fontos elvárás, hogy amennyire megoldható megpróbáljon eltávolodni a többi művészeti ágtól, és kidolgozza saját eszközrendszerét, ezáltal értelmet adjon egy-egy produkció létezésének, méghozzá úgy, hogy új nézőpontból mond el egy történetet. A tizedik múzsa című könyv ebben nyújt segítséget, hiszen azokat az attribútumokat igyekszik feltárni, amelyek a filmet megkülönböztetik a többi művészeti ágtól, így az irodalomtól is. Tehát a tanulmány nem teljesen elavult, sőt olyannyira nem, hogy bizonyos szabályok betartása a rendezők számára ma már evidencia, de akadnak kivételek is, akik látszatra vitatják ezen állítások jogosságát. Itt van például Vitézy László 2012-es adaptációja, amelyet Móricz Zsigmond Pillangó című regénye alapján készített. Ebben a stáb mintha mindent az egyszerűségnek rendelt volna alá, ami itt a nyelvi elemeknek tulajdonított túlzott szerepben ölt testet.
Hogy ez hogyan nyilvánul meg, azt a feldolgozás esküvői jelenetének felhasználásával szeretném bemutatni, amikor Jóska a felesége helyett, Zsuzsika után vágyakozik. Egyértelmű, hogy az alkotó figyelemfelkeltés céljából fókuszál a férfira, egy premier plán alkalmazásával, ami Irzykowski szerint ütemszünetként, vagy figyelemfelhívásként funkcionál. Ám amiatt, hogy egy belső monológot is hallunk, ez a kiemelés elveszíti igazi jelentőségét és a vizualitás helyett a magánbeszédben tartott hosszabb szünettel érik el a kívánt hatást. A színész ugyanis nincsen rákényszerítve a kifejező játékra, hiszen Jóskának nem kell megmutatnia mindenki által ismert szimbolikus arckifejezéssel az érzéseit (ahogy az Irzykowski szerint helyes volna egy filmben), hanem a mondatok segítségével közölheti azt, hogy szerelmes Zsuzsikába. Ezáltal ez a jelenet tökéletesen példázza a némafilmes teoretikusok hangosfilmmel szembeni azon aggályát, miszerint utóbbival ismét visszatérünk oda, hogy a hetedik művészet, a színház olcsó utánzata lesz, és az ismertetőjegyei haszontalanná válnak.
A fent tárgyalt jelenetsort megelőzi Zsuzsika monológja ahol is a lány elmondja, hogy hogyan tervezi megölni a szerelmét. A lengyel teoretikus szerint, a felirat (esetünkben dialógus) jelenlétét a minimumra kell csökkenteni, tehát minden magyarázatot beszélgetést a legrövidebbre kell fogni. Az elmélet alapján ez a szöveg azért szükségtelen, mert néhány perccel korábban látjuk ahogy a főhős egy hintán ül, és arról beszél, hogy Jóska, mennyire aljas, amiért elhagyja őt egy érdekházasság miatt, és hogy ezért "meg kell halnia". Később még ráadásul azt is látjuk, ahogy előhúzza a pisztolyt a kabátja alól és azt mondja
"Egy golyó neked egy golyó nekem"
Ekkor már tudjuk, hogy merényletre készül az esküvőn és azt is, hogy kik ellen. Ha megvalósította volna ezt az elképzelését, akkor azt a vizuális jelekből észre kellett volna, vennük, így pedig, hogy a történet happy enddel végződött teljesen mindegy, hogy hogyan vitte volna véghez ezt a tervét, tehát ezt az elbeszélő részt ki lehetett, és a tanulmányból kiindulva, ki is kellett volna hagyni. Továbbá az irodalmiasságot erősíti az is, hogy a két monológ párbeszédszerűen van kialakítva és a kimondott szavak között mutatkozik az igazi ellentét és nem a képek adnak magyarázatot a cselekményre, emiatt a film "egy tőle idegen területre lép"
Ezenkívül Irzykowski azt is megemlíti, hogy a film esetében, nem probléma a kiszámíthatóság, hiszen az események ilyenkor gyorsabban bonyolódnak le, és a már ismert toposzok használatával megkönnyíthető az észlelés és a néző tájékoztatása. A fent említett jelenetekben valóban már ismert, könnyen felfogható kameramozgásokat alkalmaz Vitézy. Ám ennek ellenére az események lefolyása a már említett okok miatt lassú, tehát a sematizmus nem a megfelelő módon kerül kiaknázásra. Vagyis a film tempójának növelésében nem igazán nyújt segítséget, tehát hiába hagyhatja ki a rendező a lakodalomnál a megalapozó beállítást, (az öltözékből lehet tudni, hogy a jelenet hol játszódik) ha a hosszú szövegek használatával lelassítja a cselekmény menetét. Ezzel fennáll a veszélye annak, hogy untatja a befogadót.
A leírtak ismeretében az sem valószínű, hogy Irzykowski, különösebben tudná értékelni azt, hogy a rendező a lehető legkevesebb epizódot hagyta ki a regényből és így egy mindenki számára könnyen emészthető adaptációt tálalt a közönség elé.
Irodalomjegyzék
Kárpáti György. "Karol Irzykowski esztétikája." Ex Syposion, 2010.
[1] komputer generated image: számítógéppel létrehozott trükkök