A mágus

Báb a bábban

Richard Attenborough: A mágus (Magic; 1978)

Egy jó thriller elengedhetetlen kelléke az ütős alapszituáció és a lehetőségekkel teli főkonfliktus, amely számos meglepetést és potenciális befejezést rejt magában. Ennek függvényében Richard Attenborough A mágus című filmje azért érdekes, mert látszólag az expozíció nem felel meg az elvárásoknak, hiszen a nyitójelenetben egy olyan eszmecserének lehetünk szem és fültanúi, amely szinte azonnal pontot tesz a főszereplő bűvész belső vívódásainak végére. Corky ugyanis nem tudja magára vonni a figyelmet bűvészmutatványaival, ezért a már visszavonult, menedzserévé vált mestere tanácsára egy báb segítségével hasbeszélő számokat ad elő egy szórakozó helyen, amivel egy csapásra sikeres lesz, és szerződést ajánlanak neki. Ezzel szemben a rendező mégis eléri a célját, ugyanis megteremti a vihar előtti csend nyomasztó atmoszféráját. Ezt a kulcsfigura érthetetlen, orvosi vizsgálattól való félelme mélyíti tovább, ami rengeteg kérdést vethet fel a folytatással kapcsolatban. 

Az alkotás legfőbb erénye, abban rejlik, hogy annak ellenére, hogy a történet tulajdonképpen egy szálon fut, a karakterek viszonyrendszere többnyire egyértelmű, a stáb változatosan ki tudja aknázni a műfaj egyediségében, az érzelmi játékokban rejlő potenciált. Mindezt rendkívül hatásosan teszi, hiszen az ősi recept alapján a teljes eseménysor alatt triviális megoldásokat kínál a kialakult helyzetre, ezzel relatív nyugalomban tartja a befogadót, majd időről-időre egy váratlan fordulattal kizökkenti és elbizonytalanítja őt. A meghökkentő jelek összessége pedig egyre gyanúsabbá válik, és a protagonistával együtt szükségszerűen a közönségnek is meginog a valóságba vetett kezdetben sziklaszilárd hite. Ebben közrejátszik a szüzsén végigvonuló ellentéthalmaz, és a helyszínekhez illetve az egyénekhez kapcsolt képzetek felborulása, amelyek szépen fokozatosan szinte észrevétlenül következnek be.

A bábjátékos személyisége is teljességgel a néző emocionális befolyásolását, összezavarását szolgálja. Anthony Hopkins tekintete, ráncai és mimikája érzékletesen tükrözik a lelkében dúló harcot, miközben minden erőfeszítésével azon dolgozik, hogy minél hitelesebb művész váljon belőle és önmagát, vagyis problémáit a produkcióból kivonja. A színész egyszerre alakít egy megszállottan komoly, egy vicces és egy kommunikatív, közvetlen embert, úgy, hogy amikor kell ezeket a jellemvonásokat meglepő természetességgel ötvözi.. Ann-Margaret játéka is említésre méltó, hiszen a tulajdonképpen Corky vágyait megformáló, panziótulajdonos inkompetenciáját, enyhe naivitását, finom rajongását és hétköznapiságát nemes egyszerűséggel adja vissza, amivel, még inkább előtérbe hozza a férj, Duke kemény, határozott, kiszámíthatatlan sokszor heves és durva reakcióit. Ezzel világossá válik az asszony motivációja, közelebb kerülünk lelki világának megértéséhez.

A film lassú tempója teret enged a sztoriban rejlő feszültség kiteljesedésének, és a felvetett kérdésekben való elmerülésnek, tehát valóban képes hatást gyakorolni a megtekintőre Ezenkívül az egész alkotás jó példa arra, hogy hogyan fordítsuk a magunk javára a thriller műfaji korlátait és kerüljük el a kliséhalmazt.

Bővebb információ a filmről: https://www.mafab.hu/movies/a-magus-40996.html